Többen kérdezték, hogy milyenek is azok a fotonok, hogyan hatnak erővel.
Néhányan azt is felvetették, hogy egy-egy foton ereje semekkora.. mert például egy 600 nm-es hullámhosszhoz tartozó foton csak p=h/λ ~ 1e-27 kgm/s impulzussal rendelkezik. Na igen, de egy-egy kölcsönhatásban egy-egy foton például 0,15 am távolságon minden másodpercben 1e27-szer részes az impulzusával a testekre ható impulzusban.
Azaz egyetlen foton akár több Newton erővel egyenértékű
F=1e-27*1e27*2= 2 N hatást fejt ki. ( 1e-27*1e27=1 !!!) Kisebb távolságon, például tized távolságon tízszerest, század távolságon százszorost.. Mert százszor rövidebb úton százszor többször tudja befutni ugyanazon idő alatt az utat a foton.
Még szemléletesebben egy játék: Modellezzük a részecskék közötti kölcsönhatásokat, amit a fotonok okoznak.
Jégpályán tegyünk a jégre egymás mellé két műanyag bobot és beléjük egy-egy gyereket akik egymásnak medicinlabdát dobálnak. A labda szimbolizálja a fotont és a bobos gyerekek a részecskéket.
A bobok eltávolodnak egymástól. Az időegységre eső eltávolodás függ a köztük lévő távolságtól, hiszen a labdának a sebessége közel állandó, de a távolság növekedésével egyre hosszabb utat kell befutnia.
Azaz a dobások időegységre jutó száma a távolsággal csökken. ezzel az átadott lendületek száma is csökken. Ha pedig az egyik bobot a másik felé toljuk, "kényszerítjük", akkor ezzel a dobálás hatásaként a másik bobot is eltoljuk, mintha rugó lenne a két bob között.
A játék kedvéért próbáljuk meg az egyik bob mozgatásával körbetolni a pályán a másik bobot!
Közben érezni fogjuk a labda eldobásakor és a visszaérkezésekor fellépő impulzusokat, azaz az ellenhatás felét eldobáskor és másik felét a labda visszaérkezésekor, mint ahogyan itt lentebb leírtam. (Persze ha az egyik bobba beépítenénk egy mágnes gyűrűt ami kívül északi, a másikba kívül déli pólusú, akkor ha nincs dobálás okozta taszító erő, akkor egymáshoz húzná a két bobot. Ez szimbolizálhatná a gravitációt. Ha viszonyt dobálás is van, akkor a két hatás mindenkori eredője lenne a bobok távolságának meghatározója.)
Valaki azt kérdezte, hogy CERN-ben miért végzik a kísérleteket, ha nem is kell Higgs-nek lennie. Erre a kérdésre válaszoltam:
Nekem úgy tűnik, hogy nem csak Cern-ben, nem látják a fáktól az erdőt, hanem sok-sok fizikus sem látja. Amikor elkezdünk beszélgetni, akkor általában az első pár perc arra fordítódik, hogy a nyilvánvaló evidenciákra "rácsodálkoznak".
A folytatásban két csoportra oszlanak a fizikusok. Az egyikben szépen végigvesszük és megértik, a másikban szintén végigvesszük és miután látszólag megértették jön a rövidzárlat és azzal, hogy ez nem lehet mert akkor tök hülyén tanulták, elutasítják még a közismert és elfogadott összefüggéseket is.
A Idon-MEF-spinfoton kifejezéseket én vezettem be. Mint felismerőnek és ezzel mint a névadónak jogom van idézőjel nélküli használatára.
Hogy megérthesse mindenki a spinfotonok jelentőségét, és azt, hogy a hatás-ellenhatás elvének mennyire nincs szüksége a tömeg létezésére első lépésként tekintsünk el a spinfotonok lététől.
Példának vegyünk egy ismert tulajdonságokkal rendelkező fotont!
Mondjuk a Kossuth rádió középhullámú frekvenciájához közeli, kerek 500 kHz-es rezgést keltő fotonok egyikét.. A foton impulzusát, lendületét p=h/λ függvénnyel számoljuk ki.
λ pedig λ= c/f = 3e8/5e5=600 m
Azaz ha a térben egymástól 600 méterre egymás után követi egy egy
E=h*f energiájú foton egymást és ezek beérkeznek egy elektronfelhőbe akkor mi történik?
Vegyük azt az esetet amikor az elektronfelhőben termikus mozgás és a geometria miatt mindenféle rezonancia frekvencián rezonálhatnak az elektronfelhőben lévő elektronok. Nyilván ekkor is érvényes az, hogy az eltalált elektron az 500 kHz-nek megfelelő gyorsulással kezd mozogni, de az ütközések folytán energiája szétoszlik a teljes felhőben. Most vegyük azt az esetet ahol a felhő egy olyan rezgőkör része amelynek a sajátfrekvenciája "végtelen nagy jósági tényezővel" pontosan 500 kHz.
Ekkor az elektronok a beérkező foton gyorsulásával rezonáló mozgást végeznek. Pont úgy mint amikor megpendítünk egy húrt. A saját frekvenciáján jön rezgésbe. Ha pedig ezzel a rezgéssel azonos fázissal érkeznek a rezgető fotonok, és mindegyikük által keltett gyorsulás az a beérkezésükkor érvényes fázissal egyezik akkor a rezonáló felhőben összegződik a hatásuk, azaz a felhő egyre nagyobb amplitúdóval az 500 kHz-en fog rezonálni, rezegni. Amikor egy gyermek hintázik a fonál hintán, szintén csak akkor tud magasra "evezni" ha a gerjesztő energia bevitel fázishelyesen éri a hinta saját lengését. Ellen fázis esetében pedig csökken a lengés amplitúdója..
Ebből mi következik?
Ó, csak annyi, hogy az egymástól 600 m-es távolságon érkező fotonok között semminek sem kell, sőt nem is szabad beérkeznie, különben nem fázishelyesen keltenék az elektronok hullámzását. Vagyis a fotonnak mint a tóba dobált kavicsnak nem kell saját frekvenciával vagy hullámhosszal rendelkeznie abban az értelemben ahogyan használják sokan. Hanem, (és ez nagyon lényeges! ) a megérkezése ütemének kell olyan periódussal érkeznie ami szinkronban van a felhőben rezgő elektronok "igényével". Amikor különböző népcsoportok áramoltak Európába keletről, akkor úgy mondjuk, hogy az Avarok hulláma, aztán a Kunok hulláma, a Magyarok hulláma, majd a Tatárok hulláma .. Azaz egy egy hullám az időben eloszolva akár lehetett volna egy-egy ember beérkezése is. Természetesen a hullámhosszukra a köztük lévő metrikus távolságot értjük.
A frekvenciájukra a beérkezések periódusainak idejéből, azaz a beérkezések közötti időbeli távolság reciprokát véve kapjuk a beérkezéseik frekvenciáját. Miután a hullám kifejezést ilyen értelemben használjuk a fotonokra is, a fotonok hullámaiként is a két egymást követő foton vagy azonos fázisú foton csoport "hullámai" közötti metrikus távolságot kell értenünk a hullámhosszán, nem pedig valamiféle vízszerű hullámzását.
Megjegyzendő, hogy ha az f=500 kHz fotonok helyett a detektor fémfelületét szintén 500 kHz frekvenciájú villanás sorozattal "gerjesztjük" akkor éppen úgy rezonanciába jön a rezgőkör.
( Természetesen fotoérzékeny anyagú vezetőt beiktatva az áramkörbe az így 500 kHz frekvenciával létrehozott töltés-lyuk párok sokkal nagyobb amplitúdójú lengéseket keltenek.)
Ha ezt érted, és azt s tudod, hogy a fotonok hullámait víz hullámai "szerűnek" képzelik és nem a népcsoport hullámok "szerűnek" a fizikusok nagy része akkor könnyen beláthatod azt is, hogy miért keresik a nem létező Higgs bozont. Ugyanis amikor testre erő hat, akkor ezt a hatást kizárólag fotonokkal teheti.
A foton kisugárzásakor már visszaható irányú impulzus képződik a kisugárzón.. Azaz még el sem érte a hatás a meglökendő testet-részecskét, bármit, máris van és hat a visszaható irányú erő.
Pontosan úgy mint ha máris visszahatott volna az amit még meg sem közelített a kisugárzott ható foton.
Na persze a hatás sem marad el, a visszaverődéssel a meglököttre a foton impulzusának kétszerese hat.
Első fele amikor eltalálja, a második fele a kisugárzáskor visszahat a visszaverőre mint ebben a folyamatban kisugárzóra. Azaz a foton induláskor "egy adag impulzus" kifejtett a kisugárzóra visszahatás irányban, "két adag" impulzus a meglököttre és jön vissza a kisugárzó felé..
Szerinted a tükör milyen irányba veri vissza a fényt?
Mert ha beesési merőlegesen éri a tükröt, akkor a visszaverődés szöge is a beesési merőleges irányú.
Nos jön vissza az elsőként kisugárzó felé a visszavert foton. Ha megérkezik akkor az általa átadott impulzus iránya a "visszaható irány".. azaz az első kisugárzásakor már a forrására ható impulzussal azonos irány.
Azaz adva van a hatás két félből összerakva.. Hatás és ellenhatás. A hatóra "visszaható" erő szintén két részből van "összerakva"
Egyik már akkor hat amikor a fotonját kisugározta, a másik pedig a visszaérkezéskor hat rá.
A meglököttre mi hat?
Ó, szintén két fél.. A hozzá érkező "meglökő" foton impulzusa és a visszasugárzáskor "visszadobáskor" rajta képződő másik impulzus. Azaz adva van a hatás-ellenhatás. És nyilván tömeg sem kell a tehetetlenséghez, mert a tehetetlenségi erő felének eleve semmi köze a meglökött test tömegéhez, mert a meglökést végző foton kisugárzásakor képződik a meglökő testen.
A másik felének van köze a visszaverő részecskéhez, annyiban, hogy vissza kell tükröznie, vernie, de a nagyságának nincs köze. Miután a kisugárzott foton lendületének kell visszaérkeznie a megmaradási törvények értelmében.
Na akkor mitől tapasztaljuk azt, hogy nagyobb valami és nagyobb a "tömege".. Nagyobb a tükör! Nagyobb tükör több fotont tud visszasugározni. Több foton az pedig több impulzus, a több impulzus az pedig nagyobb erő..
"És akkor jött a Tenkes kapitánya!"..
Na igen, de most jönnek a spinfotonok és az összes ismert foton. Ugyanis minden test sugárzó és visszaverő is egyben!
Azaz amikor összenyomunk két testet akkor mindkettő foton kisugárzó és visszaverő is egyben. Így a tükör és sugárzó nagysággal egyenesen arányos a kölcsönható impulzusok száma, energiája, ereje. Tetejében a gyorsulással a spinfotonoknál leírt relativisztikus Doppler érvényes a spinfotonokra is és a többi fotonra is.
Az összes rel. Doppleres impulzus eredőjének különbözete adja azt a hatást amit mi tömegnek és tehetetlenségnek nevezünk.
És mint láttuk ezekhez a hatásokhoz nem kell Higgs bozon.. Higgs nélkül is tökéletesen leírja a fizika ..
Na ja.. de ehhez fel kellene fogni mind azt amit itt leírtam.
Szerinted érthetően, megérthetően írtam?
Ui.: Valaki megjegyezte, hogy a Higgs az skalár bozon, a spinfoton pedig vektor bozon akkor nem lehet a spinfoton a Higgs. Na egy-egy spinfoton valóban vektor bozon, de miután a tér minden irányában egyidejűleg kilépnek a spinfotonok az eredő hatásuk egy skalár. Azaz a válasz: Igen, egy-egy spinfoton önmagában vektor bozon, de az eredő hatásuk skalár bozon.
Hogyan is lehetne elképzelni a kiáramló spinfotonokat?
Miután egy részecske setében a részecskét alkotó spinfoton áram egy nagyjából 10e-24 m átmérőjű buborék szerű hártyán haladva okoz gömbszimmetrikus téridő görbületet amelynek a felszíne minden pontján a téridő görbület a felszíntől távolodva előbb spirál, majd az időlassítás mértékének négyzetes csökkenésével arányban "kiegyenesedő" egyenes vonal mentén haladnak a spinfotonok, ezért olyan a mozgásuk egy-egy időpillanatban, mintha az egyszerre kilépett spinfoton felhő egy fénysebességgel növekedő sugarú buborékot alkotna.
Ilyen koncentrikus buborékok sorozatának a belsejében van a részecskét alkotó buborék felszín, amit Dirac hártyának is nevezhetnénk, a jellemzői alapján. Így nézve matematikai értelemben természetes, hogy a spinfotonok alkotta buborékok mindegyike skalár bozon tulajdonságú.
Na hogy ezeket az "önmaguktól"** folyamatosan leváló buborékokat miért nem találják az LHC-ben?
Talán azért nem mert rossz energia tartományban keresik őket. Na és rossz elv miatt.Ha a hatásukat szeretnék kimutatni, illetve az általuk okozott időlassulásokon alapuló kísérleteket végeznének, akkor már régen meglenne a Higgs.
Na de amíg önálló labdaként lehasított, "álló" bozont keresnek, addig kereshetik tovább.
